kedd, június 30, 2009

VOLT lesz :-)

Holnap irány a VOLT. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgulok. Az ilyen fesztiválozás eddig kimaradt az életemből... Volt néhány Gombaszög-ös rocktábor, de az már olyan rég volt, hogy szinte nem is emlékszem. A Sziget mindig is csábított, de valahogy soha nem jött össze. Nem volt társaság, akivel el tudtam volna menni.
Holnap Poci, Bigyi és én útrakelünk. Estére pakolászni fogok. Kíváncsi leszek, mi marad itt, amire esetleg majd szükségem lesz? :-) Már írom a listát, mi mindent vigyek :-)
Épp az útvonalat nézegetem. Azt irja a maps.google.com, hogy 127 km-re van Dunaszerdahelytől Sopron. Azt gondoltam, messzebb van.
Node majd meglátjuk. Azt mondják: "Mindenütt jó, de legjobb Sopron". Ha visszaértünk, majd tartok egy kis élménybeszámolót. Addigis az erő legyen mindenkivel! :-)

csütörtök, június 25, 2009

Egy újabb dal - No.14

"B" hallgatta az mr2-t, szólt nekem, nálam nem indult el, küldött jutyubos linket, megnéztem, tetszett, "B" letöltötte az albumot, én meg hallgatom. Ez a rövid története annak, hogy ismerkedtem meg a Waldeck formáció zenéjével :-)A most bemutatásra kerülő zenekar Bécsben munkákodik Klaus Waldeck vezetésével. A nujazz-színtér egyik legeredetibb formációja, downtempo-iskola egyik legnagyszerűbb leágazása. Amikor a húszas-harmincas évek zenéjének jazz-es, blues-os, rag-es elemei keverednek gyorsabb és lassabb dubokkal. A hegedű, trombita, a saxofon, nagybőgő, és a dobok hangja és mindez megfűszerezve Zeebee (alias Eve Angel) kisasszony gyermeki hangjával szinte visszröpíti a hallgatót pár évtizedet.Az öt tagú zenekar szinte meseszerűen eleveníti meg a kor hangulatát, persze kicsit megcsipkézve némi elektromos zenei alapokkal. Legutolsó albumuk 2007-ben jelent meg és a Ballroom Stories címre hallgat. Nagggggyonjóóóóó!!!

szombat, június 20, 2009

EDDA művek koncert Somorja, és más...

Tegnap este Somorján már sokadszor, mondhatni tradícionálisan EDDA művek koncert volt. Egy kis kofolázás után indultunk kedves kolléganőm Sziszi (azaz Poci) társaságában Somorjára. Ott még csatlakozott hozzánk Bigyi (Ő a Poci barátja) - elmagyarázom, csak hogy ne legyen képzavar :-) - és elindultunk a Pomlé felé. Egy kicsit távolabb parkoltunk, mint egy évvel ezelőtt, de utólag rájöttünk, hogy nem is volt ez olyan nagy baj. Találtunk egy egyszerűbb kijáratot a koncert végeztével. Rengeteg ember volt kiváncsi a koncertre. Nagyon-nagyon sokan voltak. Az "alapozást" (én nem ittam, én voltam a söfőr...) követően elindultunk a színpad felé. Mondhatni, egész közel sikerült megállnunk. Jó hangosra sikeredett a hangositás (fullhang). De ez csak ez elején volt kicsit zavaró. Összességében jól szólt a cucc. Mostanában (mivel egyre több koncerten veszek részt) ez az egyik legfontosabb, amire odafigyelek és kritizálok.
Az EDDA hozta formáját. Igazi profik módjára zenéltek. Olyat láttam az este mint még soha. Pataky gitárt ragadott és előadtak egy dalt, ami az új albumukon lesz hallható. Egy szép lassú dal volt. Mondhatni kicsit depis, de nagyon szép volt. Kicsi ízelítőt ad a erről a dalról a következő videó:

Összegezve az egészet egy jó buli volt, rengeteg emberrel, örjöngő tömeggel, profi zenével.
Visszatérve DS-re még autókáztunk egyet a városban. Meglátogattuk a DS-i "night life" központját - az ilyenkor üres hypernova parkolót - ahol "értelmes" fiatalok (és talán idősebbek is) gumifüstöltetéssel múlatták az időt. Végignéztünk pár driftelést is... :-) Vannak még beteg emberek :-)
Node, amit még közölni szeretnék úgy információ kedvéért, hogy július 31-én Somorján a Pomléban Tankcsapda jubileumi koncert lesz. Szóval, akit érdekel a dolog, ott a helye... :-) Én szóltam.

hétfő, június 15, 2009

Megemlékezés az Ipoly partján

Templomunk tövében néhány éve készített gyalogos fahíd teszi lehetővé, hogy a két ország állampolgárai találkozzanak anélkül, hogy több 10 km-t utaznának fölöslegesen.
Hétvégén (2009.06.13.) kicsiny falum Ipolyvarbó kulturális élvezeteket kínált az oda látogatóknak. A templom és annak környéke adott otthont a már sokadszor megrendezett ünnepségeknek. A magyarországi oldalon felállított Trianon Emlékkereszt tövében, ami egy kis dombon áll, történtek az események.
16:00-kor indult körmenettel az örhalmi templomból, majd a kereszt tövében elénekelték Szent István Litániáját (végén áldás a Szent István ereklyével, majd elhangzott a Himnusz). A két falu polgármesterének - Kanyó János (Őrhalom) és Zólyomi Károly (Ipolyvarbó) - köszöntője után több beszéd, magvas gondolat és minősítő szólnoklat hangzott el, több fellépő (sajnos nem sikerült pontos listát szereznem a fellépőkről, ezért inkább nem említenék senkit névszerint, nehogy kihagyjak bárkit is...), műsora szinesítette a programok sorát (köszönet érte).
Ezek után - templomunkban hagyományosnak nem mondható - koncert vette kezdetét a templom középső hajójában a Balassagyarmati Kamaraegyüttes előadásában. Elmondhatom, hogy nagy élmény volt számomra, ugyanis a templom akusztikája gyönyörű hangzást adott a koncertnek. Remélem ez amolyan hagyománnyá válik és több érdeklődőt is odavonz majd!
A templomi koncert után kezdetét vette az est fénypontjának számító Szörényi-Bródy szerzőpáros által írt István a király rockopera az érsekújvári Kistérség-Színtársulat tolmácsolásában. A előadás rendezője jól felismerve a hely adottságait, kihasználva a környezet adta lehetőségeket a nézőtéret és a hidat is úgy használta, mint díszletet, ezzel felejthetetlen élményt és látványt nyújtva a közönségnek. Nagyon ügyesen és professzionálisan játszottak. A hangosítás is kifogástalan volt.
Nem járok haza csak kéthetente, de nem bántam meg, hogy most haza látogattam. További képek a galériában találhatók. Amennyiben valakit érdekelnek a fotók teljes méretben, küldjön egy email-t a mail"kukac"robertfagyas.sk-ra!

csütörtök, június 11, 2009

Egy újabb dal - No.13

Egy még itt megnem említett (szerintem) tehetséges csapat következik a blogon. A Vad Fruttik névre hallgató zenekar 2005-ben vált ismertté, amikor a Radio Café kezdte játszani a "Szerelmes dal" című szerzeményüket.
2006-ban jött ki első nagylemezük "Rózsikámnak digitálisan" címmel. Volt ezen egy dal, ami az MR2 Petőfi rádió válogatás CD-jén is szerepelt. A dal címe "Nekem senkim sincsen". Véleményem szerint egyik-másik dalszövegük kicsit depressziósra sikeredett, de zeneileg bejön. Először azt hittem, hogy az összes daluk olyan stílusú, mint a "Nekem senkim sincsen", de az album meghallgatása után rá kellett jönnöm, hogy ez nem igy van.

2008-ban kiadott albumukról - "Egy éjszaka Bohémiában" - duplán elmondható, hogy olyan, mint a szivárvány. Feltűnnek különböző zenei stílusok rajta: jazz, szamba, D'n'B-es jellegű, bossa nova... és még sorolhatnám. Szerintem ez az albumuk is nagyon jól sikeredett. Jó zene, jó szövegek.
A mellékelt videóklipp kicsit hasonlít a már említett "Nekem senkim sincsen" címűhöz (zeneileg). Címe: Kemikáliák. Ez a dal már az új albumon szerepel. Kicsit depis a szöveg, de a zene annyira pörgős, hogy bömböltetve "nagyot üt" :-)

2009 július 2-án (csütörtök) 17:30-kor remélem megtudom nézni a koncertjüket Sopronban a Volt Fesztiválon! :-)

vasárnap, június 07, 2009

Vasárnapi főzőcske

Vasárnap van. Megint úgy rohant el ez a hétvége, mintha nem is lett volna. Node, hogy kihasználjam ezt a kis szabadidőt, újra főzőcskéztem. Valami finomra volt gusztusom. Feltérképeztem, hogy mi mindent kell vennem. Irány a hyper, és megvettem a hozzávalókat. Vettem mélyhűtött csirkefalatkákat, egy zacskó fagyasztott zöldségetmixet és egy üveg majonézt. Krumplim volt, úgyhogy már izzítottam is a rezsót. :-) Indult a főzőcske.
Tudom, ez sem egy "hűűűű de bonyolult" menü, de a lényeg, hogy finom lett. Akkora adag lett, hogy még a portás is kapott belőle :-) Főzőcskézés közben ment a forma 1, azt is néztem. Íme itt a végeredmény:
Ugye jól néz ki? :-)

csütörtök, június 04, 2009

Magázva vagy tegezve????

Egyik kedves kolléganőm küldte a következő szöveget, ami arra próbál rávilágítani, hogy mennyire nem mindegy, hogy azt akivel beszélünk magázzuk, vagy tegezzük.
A magyar nyelv egyik érdekessége ez is:

A főnök aggódik a beosztottja miatt, mert 12:00-kor mindig elmegy valahova, 14:00-kor megérkezik és újra leül dolgozni . Felbérel egy detektívet, hogy kiderítse, mit csinál közben.
A nyomozó másnap jelenti:
- János ismét elhagyta az irodát, beszállt a kocsijába, a házához hajtott és bent lepihent. Utána megebédelt a hűtőjében talált ételből és lefeküdt a feleségével. Ezután elszívott egyet a legjobb szivarjai közül és visszajött dolgozni.
- Én már azt hittem valami baj van. Ez nagyon egészséges!
- Nos, megengedi, hogy tegezzem?
- Természetesen.
- Akkor elmondanám még egyszer: János elhagyta az irodát, beszállt a kocsidba és a házadhoz hajtott. Ott megebédelt a hűtődben talált ételből. Ezután lefeküdt a feleségeddel, elszívott egyet a legjobb szivarjaid közül és visszajött dolgozni.

szerda, június 03, 2009

Egy újabb dal - No.12

Csütörtök este (2009.05.28) a tv előtt bambultam és kapcsolgattam a csatornák között. Meg-meg álltam Fábry Esti Showder című műsorán egy-egy poén kedvéért. A nagy kapcsolgatás közepette elcsíptem egy mondatot, mikor Fábry Sándor bejelentette, hogy a Showder zenei színpadán következik a Magna Cum Laude. No, gondoltam ezt hallanom kell. Kedvelem ezt a zenekart, mert amolyan különcnek számítanak a magyar zenei palettán, hangszerelésük és zenei stílusuk miatt is. A Magna Cum Laude zenekar 1999 szeptemberében alakult gyulai zeneszerető barátokból. Van valami a zenéjükben, amitől ritmusra kezd mozogni vagy kezem vagy lábam. (ez egy visszatérő gondolat nálam...) A mellékelt klipp szerintem igazolni fogja állításomat. A zeneszám a "Pálinka dal" címre hallgat.

Azok a rézfúvósok.... zseniális. Van benne olyan "Shantel"-es beütés :-)

hétfő, június 01, 2009

Falunap - Szécsénykovácsi 2009

Május 30-án Szécsénykovácsiban falunapot tartottak, amit most összekombináltak a minden évben megrendezendő lóversennyel. Sajnos az időjárás nem volt kegyes a szervezőkhöz, így értelemszerűen a nézelődőkhöz sem.
Már-már elmondható, hogy tradícionálisan esik az eső, ha Szécsénykovácsiban lóverseny van. Most is így volt. A kétnapos lóverseny szombati napján én is részt vettem. Pontosabban meglátogattam (kétszer is...). Találkoztam néhány ismerőssel, beszélgettünk, megnéztem hogy veszik az akadályokat a pacik, majd egy rövid hazalátogatás után újra visszatértem a helyszínre, ahol épp akkor lépett színpadra a Unique zenekar. A koncert jó hangulatú volt. Völgyesi Gabi, a "Unique hangja" próbálta bevonni a közönséget, kisebb-nagyobb sikerrel :-)
A koncert után, koncert következett. A P.UNICUM zenekar lépett fel. És olyan zenekarok dalait idézték fel, mint az Illés, az LGT, a Beatrice, stb. Szerintem egy jól megszervezett falunap volt ez a szombati. Remélem legközelebb az időjárás is kedvezni fog a szervezőknek!