hétfő, március 08, 2010

Hétvége a film jegyében

Pénteki hazamenetelem kicsit elhúzódott a nyitrai kiállításra szánt fotók készítése miatt. Valamikor fél 5 után indultam el.
Fotózáskor új barátot találtam

...előtte és utána...

Kellemes utam volt, nem siettem, nem láttam értelmét. Ritaéknál megállva már finom vacsora várt. Sajtok voltak kirántva, meg gomba, meg szalmakrumpli. Nyammmm!!! Mindehhez tatármártás és (assssszem) görög saláta :-) Fúúúú, de nagyon finom volt :-)
Másnapra aztán úgy egyeztünk meg, hogy elmegyünk Balassagyarmatra a Madách moziba délután 3-kor kezdődő filmre. Egy történelmi témájú filmre ültünk be. A film címe Bathory volt.

A hírhedt 16. századi grófnő, Báthory Erzsébet történetét dolgozza fel Ez a színes, szlovák-cseh-angol-magyar-amerikai koprodukcióban készült filmdráma. Báthory Erzsébet az emberiség legvéresebb gyilkosaként szerepel a Guinness Rekordok Könyvében (ezt még a film zárókockáiban is említik). A legenda szerint többnyire nők estek áldozatul a grófnő kegyetlenségének: megkínozta és megalázta őket, kiontott vérükben fürdött, fogaival tépte szét az áldozatok eleven húsát, majd végzett velük. Hogy mi az igazság? Az eltelt évek alatt semmilyen történelmi dokumentum nem került elő, ami mindezt egyértelműen igazolná. A film a hagyományos elképzelésektől eltérő módon ábrázolja a grófnő alakját. Báthory Erzsébet modern gondolkodású, reneszánsz asszonyként szerepel a filmben, aki egy összeesküvés áldozatává válik.

A filmben feltűnő barátok teszik enyhén poénossá találmányaikkal a történetet. Elmondhatom, hogy figyelmet lekötő film volt. Szinte a helyszínen és abban a korban éreztem magam. A színészek fantaztikusan játszották a szerepeket. Egy élmény volt. Akit érdekelnek az ilyen tematikájú filmek, annak ajánlom figyelmébe.

A film után vissza indultunk Ritaékhoz és folytattunk a filmes hétvégét. Egy magyar tévéfilmet néztünk meg, aminek címe "És a nyolcadik napon" volt. A történet egy Down-szindrómás gyermekét egyedül nevelő anyáról, a szeretet erejéről, a nevelés nehézségeiről, boldog pillanatairól és az elfogadásról szól.

Volt a filmben egy mondat, ami nagyon megragadt a fejemben. Így hangzott valahogy: "Isten hat nap alatt teremtette a világot. A hetediken megpihent, körülnézett, majd a nyolcadikon megteremtette a downosokat, hogy több szeretet jusson a földre."

Jól éreztem magam. Jó kis hétvége volt.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Annyira jó ez a mackós kép! :-) a Báthory c. film nekem nagyon tetszett. a Down - szindrómás gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket pedig imádom! szakmai ártalom :-) meg kell őket ismerni. és "ha egyszer megismersz, örökké megszeretsz..." idézet vége! szeretem a hétvégéket, nagyon! :-) R

robertfagyasblog írta...

:-) Örülök, hogy kellemesen telt a hétvége. Remélem a következő is hasonlóképp kellemes lesz!

Névtelen írta...

Régebben láttam a filmet, nemtudom eldönteni, h most negatív v pozitív karaktere van. Olyan őrült nőszemélynek tűnik. // Kékcsavarhúzó :)