csütörtök, szeptember 30, 2010

Ahogy a nagymenők parkolnak...

Pár napja a hypernovaban jártam egy kis bevásárlás céljából. Leállítottam Gio-t és még pakolásztam, raktam el az ülésen heverő cuccaimat. A szemközti parkolósávba hirtelen bepördült egy Octavia és "leparkolt"... Kiszállt belőle egy melegítős fickó és bement a hyperbe... Ilyen illedelmesen parkolt:

Papír, olló, ragasztó és levelek...

Hétvégén egy kis "munkára" voltam hivatalos. Párom megkért, hogy segítsek neki előkészülni a tegnap letanított órájára. Értelmileg akadályozott és autista óvodás korú gyereknek tartott órát. Ehhez kellett segédanyag. Kigondoltuk hát mit csináljunk, milyen alapanyaggal dolgozhatunk és neki is láttunk.

Ablakon másoltunk, vízifestékkel festettünk, majd kivágtunk, ragasztottunk. Voltunk leveleket gyűjteni, hogy Rita meg tudja mutatni, milyen az őszi levelek illata. Sétáltunk, (Bodrit) sétáltattunk.

Sajnos Rita náthás volt, fájt a torka. A lényeg, hogy elkészült a segédanyag és amint kiderült, megdicsérték a tartott óráért. Örülök, hogy segíthettem. Még élveztem is :-))

szerda, szeptember 29, 2010

Krumplistészta ala instant :-)

Kb. két hete Rita Csücskömtől :-) kaptam néhány meglepit. Köztük volt egy Maggi Finom Falatok Krumplistésztás "gyorskaja".
Tegnap jött el az ideje, hogy elkészítsem és a nagyon dicsért ízeket kipróbáljam. Elővettem hát a rezsót, fazekat és indult a főzőcske.

Itt már rotyog és illatozik a krumplistészta.

És ilyen lett a végeredmény. Most eltekintette attól, hogy tányérból fogyasszam. Elég éhes voltam.
Az elkészitéséhez nem kellett nagy ördöngősség. Szinte magától készült el, csak kevergetni kellett. Aki teheti próbálja ki. Nekem tetszett. Finom volt és mivel "2 porciós", elegendő volt mennyiségre is. Köszönöm az élményt :-)))

szerda, szeptember 22, 2010

Egy újabb dal - No.23 - Folk Error / France Gall

Adhatnám alcímnek a lenti sort is...
Folk Error - Pupi 'de szíp... avagy France Gall - Poupee De Cire, Poupee De Son (1965)

Hát igen. Egy régi kedvenc a Folk Error. Újra nagyot alakítottak. France Gall 1965-ben előadott Poupee De Cire, Poupee De Son című dalát dolgozták át,...
...amolyan magyaros népies stílusba. Az eredeti dal tehát így hangzik:

Ma szinte egész nap, a már 2009 augusztus 06-án is felpostolt Folk Error zenekar névnélküli 2009-es albumát hallgattam. Annyira nagyon jól esett :-) Megjegyzem, a weboldaluk is nagyon mutatós. Akkor bemutatnám itt a francia dalból készült "remixet", ami remélhetőleg másnak is kedvet csinál az albumhoz.

Egy nap teli szívekkel :-)

Hogy miért ez a címe a blogbejegyzésnek? Azért, mert ma reggel kávéfőzés után figyeltem fel arra, hogy a kávés poharam habja igy nézett ki:

Gyorsan le is fotóztam. A következő "szivesség" pedig ebéd közben lepett meg, mikor a tányéromon landolt egy kirántott csirkemell, ami így nézett ki:

Szóval nem tudom ezek a dolgok jelentenek-e valamit, mindenesetre érdekesek voltak. Egy blogbejegyzést mindenképp megér a mai nap.

kedd, szeptember 21, 2010

101 ismert személy :-)

Péntek délután egyik kollégám küldött egy képet, ami 100 ismert személyt, történelmi alakot ábrázol. Érdekesen össze van vágva az egész, ügyes munka. Rögtön neki is ültünk, hogy nevükön nevezzük a képen szereplőket. Jónéhány alakot felismertem én is, de sok ismeretlen is volt közöttük (számomra). Néhány helyre tovább is küldtem, többek között Bertinek is, aki meg is lepett amikor visszaküldte a képet, amire rámontírozott még egy személyt - engem :-)
Íme a kép:

Így lettem én a 101-ik :-)

szerda, szeptember 15, 2010

Ünnepi lakoma :-)

Mint köztudott ma állami ünnep "tombol" Szlovákia szerte. Reggel kinyomtam a telefonom ébresztőjét és vissza feküdtem. Sikerült is elaludnom. Valamikor 10 óra után ébredeztem. Éljenek az állami ünnepek! Mivel egész éjszaka nem ettem semmit :-), éhes voltam.
Úgy döntöttem hát, hogy "főzök" valamit. A hűtőben találtam tojást és a következőt kreáltam:
Még a kollégám Jocó is kapott belőle :-) Fincsi volt.

Goulasch Exotica feat. Roy - Díványdal

Hosszú hallgatás után végre újra hallani róluk. Remélem valami új albumon dolgoznak! A Volt-on is hiányoltam jelenlétüket. Igaz, Maszkura és a Tücsökraj ott volt, de a Goulash Exotica nem. Pedig múlt évben az első sorban táncoltunk a koncerten. Jó hangulatú bulit csináltak, nem is értettem, hogy idén miért nem voltak jelen. A MySpace-en akadtam újra rájuk.

Az mr2 nyomatja ezt a dalukat. Hallgassuk hát!!!

Find more artists like Goulasch Exotica at Myspace Music


hétfő, szeptember 13, 2010

Munkám gyümölcsei...

Ma felkerült a Fima Möbel weboldalára az általam készített banner.
Íme ilyen lett:

...és állítólag (én nem láttam még) a Parameter.sk-ra is felkerült az általam készített flash banner, ami így néz ki - katt ide!!!.

Miénk volt a moziterem...

Pénteken elmentünk moziba. Gondoltam, hogy nem lesz teltház, mivel az első vetítésre mentünk, ami 15:30-kor kezdődött. Vettünk jegyet, pattogatott kukoricát, vizet és a felső terembe siettünk, hogy legyen helyünk :-). Találtunk is helyet a leghátsó sorban :-))) No, jó.... A lényeg, hogy ketten ültünk a teremben. Olyan otthonos volt az egész. Rita, én és a film (és a mozigépész).
És hogy mit néztünk meg?
A Nagyfiúk (Grown Ups) című szinkronizált, amerikai vígjátékot.

Íme a rövid tartalom:
Az öt egykori jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, és Rob Schneider) harminc év után kedvenc kosárlabda-edzőjük temetésén találkozik újra, s ha már így együtt vannak, együtt is maradnak hétvégére. Méghozzá edzőjük tóparti házban, ahová feleségük (Salma Hayek, Maria Bello, Maya Rudolph) és gyermekeik is elkísérik őket.
A csapat most is a régi formáját hozza: a bulizás, egymás ugratása együtt a legjobb, hiszen a kor amúgy sem számít, ha egy kis őrültködésről van szó. Meg is próbálják bebizonyítani gyermekeiknek, hogy szórakozni a nagy öregek módjára is lehet.

...és egy kis előzetes:

Jó kis film volt. Igazán jól éreztem magam. Csak tessék megnézni! :-)))

hétfő, szeptember 06, 2010

Petőfi japánul... :-)

Egy ideje kerestem már a lenti felvételt, mert a telefonomba tanyázó feévételnek a vége hiányzott. Most végre megtaláltam. Gyorsan fel is rakom.

Még mindig meg tud nevettetni :-))

vasárnap, szeptember 05, 2010

Fotózás a ködben...

Szombat este (éjszaka) hazafelé tartva akkora köd volt, hogy 50-60-al tudtam csak haladni. Fárasztó volt. A kapu kinyitásakor figyeltem fel a fényszórók fényében megcsillanó ködben, párában úszó pókhálókra, amik a kapu rácsozatán feszültek. Hát nem gurultam be azonnal. A fényképezőmért siettem és kattintottam néhányat. Ilyen képek lettek...
...minden rosszban van valami jó :-)

Esküvőn voltunk hétvégén...

Párom Rita megkért, hogy szombat délelőtt kísérjem el egy kis "shoppingolás"-ra. Elmentünk hát Balassagyarmatra és megtettük, amit lehet :-). Papírüzlet majd "teszkózás" következett. Fura, de élveztem. Nagyon elszaladt az idő. Délután még esküvőre készültünk menni Ipolyságra kedves ismerőseink Szilvi és Ottó esküvőjére. Vittünk hát egy kis virágcsokrot (amit majdnem elfelejtettem odaadni a menyasszonynak :-))) )

Az idő kicsit szomorkás volt, de az esküvő nagyon szép. Gyönyörűen csengő énekkar és orgonaművész emelte az esemény fényét. Így a blogon keresztül is kívánok sok boldogságot kedves Szilvi és Ottó!

csütörtök, szeptember 02, 2010

Öcsém, fa(héjas) csiga!!!

Ez a mai ebéd mély nyomokat hagyott bennem. Nem is az ebéd, mint inkább a desszertnek nevezett fahéjas csiga (vagy mi?). Érdemes megfigyelni a gondos csomagolást - ami szerintem drágább, mint a benne helyezett "izé".

...beleharaptam... Háááát nem volt nagy durranás. nem véletlenül forgott Dodó szájában sokáig :-))))

A másik mai érdekesség a Poci tányérján szereplő ratatouille (lecsó) mennyisége, amit minden asztalnál ülő kolléga megcsodált és egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy családi kiszerelésben adagolták :-) Íme:

Relax. Ahogyan azt csinálni kell...:-)


A képen látható blökiket (Bono és Floppy) Berti örökítette meg, amint élvezték az állami ünneppel járó pihenés örömeit. Köszi a fotóért :-)

szerda, szeptember 01, 2010

Első bejegyzés mobil telefonról...

Ennek is eljött az ideje. Mármint,hogy mobilról blogoljak. Íme az első bejelentkezésem újdonsült Sony Ericssonomról,ami a Vivaz "becenévre" hallgat. Mindenesetre örülök,hogy ez összejött :-)