kedd, július 12, 2011

Egy mézborral átitatott hétvége

Pénteken sikeresen haza érkeztem. Ritánál megállva kiderült a hétvége menete... Szombat délelőttel folytatnám soraimat, mikoris útra keltem. Megitattam Giorgiot és egy gyors teszkós (fütyülős)kitérő után Inám felé vettem az irányt. Giorgiot beparkíroztam Ritaék udvarába, kipakoltam és már mentünk is a Mézfesztivál helyszínére.
A fesztivál helyszíneként szolgáló szabadtéri színpad és a körülötte felállított sátrak lassan megteltek vendégekkel. A színpadon egész nap programok váltották egymást.
Ének és tánccsoportok, zenei együttesek váltották egymást. Az utcán árusok árusították portékáikat. Különleges italokat (söröket, borokat), kézimunkákat, játékokat, mézet, rétest.
Csapoltak sört, kofolát. Árusítottak gulyást, sült kolbászt. Olyan igazi buli hangulat volt. A sok fellépő között sort kerítettek a mézkirálynő választásra is.

Az ünnep keretein belül a községi hivataltől néhány méterre megnyitottak egy tájházat, ahol a múlt elevenedik meg a berendezés és az ott felvonultatott holmik által. Nagyon szépen megcsinálták. Érdemes megtekinteni.




Estefelé a sok felépő sorát Solymos Tóni és "hermónikája" színesítette. A jó hangulatban folyó ünnepség esti sztárvendége Király L. Norbi volt, aki több mint egy órás késéssel indította koncertjét. Érdekes jelenség a fickó... De ezt döntse el mindenki maga ízlése szerint...
Köszönöm a meghívást. Jó idő, jó hangulat, jókedv. Ezekkel a szavakkal jellemezhezném ezt a fesztivált! Jól éreztem magam.

3 megjegyzés:

Rita írta...

imádom a kreatív fotóidat :)

robertfagyasblog írta...

a görbéket, mi? :) A 8mm az 8mm... :)))
Örülök, ha tetszenek.

Rita írta...

Azokat is, de a többit is, a tükröset, a krétásat, a muskátlisat, a felhőset estébé. :)